2014. január 2., csütörtök

Pár tény Tomról


  • teljesen normál terhességből, napra pontosan született
  • szüléskor minimális oxigénhiány lépett fel nála, amit az orvosok elfelejtettek rögzíteni a zárójelentésben
  • szívbetegen, Fallot-tetralógiával jött világra, ami négy rendellenességből áll: kamrai sövényhiány, lovagló aorta, tüdőérszűkület és szívmegnagyobbodás
  • 8 hónaposan életmentő műtéten esett át
  • 1 éves koráig nem mozgott semmit, illetve gurulva közlekedett, amit az orvosok "alkatinak" tartottak
  • a Dévény Anna módszernek köszönhetően - amit Istennek hála jó időben jó helyen járó védőnőnek köszönhetek - 1 éves korától 2 éves koráig tartó rendszeres terápiával elértük, hogy elindult a saját lábán
  • 2,5 éves kora körül pszichológushoz kerültem, mert azt tapasztaltam, hogy mindennek az ellenkezőjét teszi, amit kérek, ezenkívül még sok furcsaság feltűnt és mindenáron magamban kerestem a hibát... ekkor egy korai fejlesztő óra után tudatosult bennem, hogy ez az autizmus miatt van
  •  3,5 éves koráig rendszeresen részt vettem vele korai fejlesztésen
  • 6 évesen diagnosztizálták az Asperger-szindrómát
  • 2 hónap speciális iskola, fél év magántanulóság, majd 4 év normál iskola után újabb iskolaváltást követően jelenleg 7. osztályos egy szintén normál iskolában

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése