Újradiagnosztizálva

Múlt héten Tommal meglátogattuk a képességvizsgálót, ahonnan azzal bocsátottak el minket, hogy ugyan helytálló a diagnózis, de azért mégis... ha már úgyis... diagnosztizáltassuk újra... Szuper... Első kérdésfelvetés: na de mégis, miért? Válasz: mert az előző vizsgálat alkalmával nem én vittem el a fiam, és apuka volt kedves kivastagítva aláhúzatni a határozatban, hogy a fia diagnosztizálása még folyamatban van.... Már rég le volt zárva akkor, de mindegy, ő még mindig nem képes beletörődni. Talán majd egyszer.

Elmentünk a felülvizsgálatra, doki bácsi kérdőn nézett ránk, hogy ennyi papírral (Tomnak egy egész dossziényi irata van már, mindenféle zárójelentésekkel és leletekkel) miért is jöttünk mi vissza, mit várunk. Én semmit, leginkább a képességvizsgáló, illetve apuka, aki vár a csodára. Rövidre zártuk a beszélgetést és távoztunk egy újabb papírral, ami most már véglegesen kimondja a tutit, megpecsételve a sorsunkat.

Az a helyzet, hogy egyre jobban félek az elkövetkező tanévtől, mivel itt az iskolaválasztás a nyakunkon és ha elmondom, hogy mi a problémánk, azért nem kellünk, ha nem mondanám el, előbb-utóbb úgyis kiderül, az is baj, tehát a huszonkettes csapdájában vagyunk ezzel a fránya diagnózissal. Nekem jó így, ahogy van, én már el sem tudnám képzelni, milyen lenne, ha nem ez lenne, csak az iskolák... Ha nem kötöm fel a gatyómat és nem állok a gyerekem mellé menedzselni őt, akkor veszett ügy bárhová is a felvétel, de a remény hal meg utoljára, én bízom benne, hogy fogunk találni iskolát. Ez egy nehéz év lesz, fel kell készülni. Lelkileg.

Hurrá, nyári szünet!!! Vagy nem?

Eljött végre a várva várt szünet, vége a sulinak, nekem is a vizsgáknak, mindenki boldog is lehetne akár, ha nem lenne baj, hogy vajon miről szóljon a nyár? Mert ugye Tomnak az is baj, ha év közben suli van, de a nyári szünet pedig azért nehéz időszak, mivel a szabadidejével nem tud mit kezdeni, azonkívül, hogy gépezik, semmi elfoglaltsága. Haverok nincsenek, rokonok.... .... ? Erről már azt hiszem, korábban írtam, de a lényeg, hogy nem jöhetnek szóba sajnos. Ez van. Maradok neki én, ismét. Bár, ha minden igaz, 2 hétig elviszi apja nyaralni. És ha minden igaz, velem 4 napra szintén eljönnek nyaralni, de a nyaralás alatt mi az a mondat, ami a legtöbbször hallható Tom szájából? Na vajon? "Mikor megyünk már haza?" Épp ezért is és persze anyagi okokból sem tervezek hosszú elmenetelt otthonról.

A nyaralást igyekszem már 1 hónappal azelőtt kiírni a naptárra, hogy tudatosuljon benne a dolog, hogy akkor elmegyünk és nagyjából készítek egy módosítható napirendet, mire számítson, hova megyünk és mit fogunk csinálni, de mindig elmondom: készüljön fel esetleges változásokra. Így talán megúszom a fenti mondat fél óránkénti elhangázást.

Nyári szünetre is kéne neki napirend, csak eddig még nem vettem a fáradságot, hogy megcsináljam, már csak azért sem, mert annyira azért már nincs érte oda, mint kisebb korában. Ugye tini. Neki ne mondjam meg, mit csináljon, na de mit csináljon??? És akkor ezt oldjam meg... :) Tehát mégse biztos, hogy annyira jó ötlet... Majd megbeszélem vele. Ilyen és ehhez hasonló problémám van a nyárra vonatkozólag. Ha van szünet, az se jó, ha nincs, úgy se. Lehetőleg pedig már ne szóljak bele a dolgába...