2015. január 1., csütörtök

A tavalyi év összegzése és egy kis előretekintés

Hogy milyen volt 2014? Röviden és tömören: jó!

Igazság szerint azért sem írok mostanában túl sűrűn, mivel az életünk folyik a maga medrében szépen, nyugiban, izgalmaktól mentesen. Ezt az egyet azért írom le félve, mivel mindig ilyenkor szokott belénkcsapni a ménkű, nehogy elbizakodjam magam.

A 2014-es év annyi változást mindenképp hozott, hogy Tom megfogalmazta azt, amire nem gondoltam volna sose: nagyjából nyolcadikra sikerült magát elfogadtatnia a többiekkel és jobban szeret bejárni, mint az előző években bármikor. A félévi bizonyítványa ha minden igaz, jobb lesz, mint tavaly! Mi ez, ha nem siker? Nagyon hálás vagyok az osztályfőnöknek, és az igazgatónak, akiknek a segítsége nélkül mindez nem valósulhatott volna meg. Ezt elmondtam nekik is.


Tom 2 hét múlva megírja a központi felvételit. Igen, itt tartunk, amit el sem akarok hinni, de elérkezett, a fiam nemsokára új iskolába megy, ami majd egy "kis" izgalommal ismét járni fog, de bízom a gyerekemben. És ezt tudja. És azt is tudom, hogy jelenleg azért van csend és nyugalom, mert biztonságban éri magát.

Nagyon jól esett ez a két hét pihenés, neki is és Sophie-ról nem is beszélve, aki szerint a hetedik osztály meglehetősen nehéz. Szerintem is. De mindenki teszi a dolgát és ez így van jó.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése